Padisák Mihály: Kanóc, az emberszelídítő
/Delfin könyvek/
(Bp., 1984.) Móra Ferenc. 260 [12] p. Első kiadás!
Kiadói rajzos papírborítóban, amely Csala Károly munkája. „Földes Péternek barátsággal – Padisák Mihály 1984. XI. 15.” az író, rádiós műsorvezető (Miska bácsi levelesládája) által, Földes Péter írónak dedikált példány!
„Az ember – főként, ha még csak hetedikes – sokszor kiszolgáltatott. A nála erősebb kamasznak, a veszekedős felnőttnek, a tanári szigornak, a részeges apának, s ki győzné felsorolni.
Kanóc – akinek tengeri kalandjait már sokan végigizgulták az Éljen a száműzetés! című könyvben – egy cirkuszi előadás, egy ökölcsapás a főként egy síró kislány hatására eldönti, hogy ő nem oroszlánokat fog szelídíteni, hanem embereket. Mindazokat, akik erre rászolgáltak.
Csakhogy: Ordítós Győző urat, az autómániákust, Bokszost, a tér rémét, Morcos tanár urat, a matematika és fizika szigorú apostolát és a többieket nem lehet ketrecbe zárva idomítani. Pedig kell valamit tenni, hogy nyugodtabban élhessenek Kanóc, Móni, Tohonya, Boglyas és társaik. Hősünk vállalva minden kockázatot és veszélyt: cselekedni kezd…”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.