P. Gulácsy Irén (1894-1945.) írónő aláírt fotója

GULÁCSY Irén, P. (1894-1945.) írónő aláírt, datált „Budapest, 1934. II. 6. P. Gulácsy Irén” művészi igényű fotója, amely „Tauber Malvin fényképészeti műterme (Bp.), IX., Üllői-út 41.” (bélyegző a verzón) munkája. (9×12 cm.)

Őrmezei és gulácsi Gulácsy Irén (1894 – 1945.) magyar írónő.
A Szeged melletti Lázárföld-pusztán született. Szegeden a felső leányiskolában és a tanítónőképzőben tanult. 16 éves korában (1910) férjhez ment unokabátyjához, erdődi Pálffy Jenőhöz, az Esterházy-uradalmak akkori mérnökéhez, aki előbb Dombóvárott, Kismartonban dolgozott, majd Szegeden éltek. Férjével az évek során megismerte a Hanság pusztáin élők világát, amikor rendszeresen elkísérte a külső (vasútépítő, vízszabályozó) munkákhoz. Tanult zenét és festészetet. Az I. világháború kitörése után férjének meg kellett válnia akkor már központi főmérnöki állásától, s 1914-ben Nagyváradra költöztek, ahol a római katolikus káptalan főmérnöke lett. Gulácsy itt kezdett írni a Váradon meginduló Magyar Szóban, ahol első novellája a „Félre az útból” címmel jelent meg. Később a Tavasz című folyóiratba is küldött írást. Ezek voltak az első megszólalásai. A Nagyvárad című napilap belső munkatársa lett 1919-ben. Cikkeket írt a Pásztortűz, a Genius, a Brassói Lapok, a Keleti Újság, az Ellenzék, a Napkelet, a ‘Magyar Kisebbség lapokba, folyóiratokba. A marosvásárhelyi Zord Idő lapvállalat pályázatára nyújtotta be első regényét, a Förgeteget, amellyel pályadíjat nyert. Ettől kezdve novellákat, regényeket, színdarabokat is írt. A Hamueső című műve volt az Erdélyi Szépmíves Céh első kiadott regénye Kós Károly illusztrációival, és Kós munkája volt a könyv grafikai kiállítása is. 1926-ban ő is meghívást kapott Kemény Jánostól az első Helikon-találkozóra, amelyen ugyan nem vett részt, mégis az alapító tagok közé számíthatjuk.

Férje súlyosan megbetegedett, s 1925 körül megrokkant, munkaképtelenné vált, így a család fenntartása a fiatal írónőre hárult. Atyai módon pártfogolta őket Benedek Elek, akihez számos levelet írt, s ebből kirajzolódik az írónő mindennapjainak nehéz küzdelme: a tolókocsiba kényszerült, ágyban fekvő, beteg férjének gondozása mellett az egzisztencia fenntartása. Fő műve a Fekete vőlegények ilyen körülmények között született. 1927. február 25-én Pálffy Jenő elhunyt, s Gulácsy egy darabig még Nagyváradon élt, aztán átköltözött Kolozsvárra, majd Magyarországra települt. 1928 végén részt vett Budapesten a Helikon-írók estélyén a Zeneakadémia nagytermében, Kemény János, Makkai Sándor, Bánffy Miklós, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Olosz Lajos, Kós Károly, Bárd Oszkár, Tabéry Géza, Reményik Sándor, Áprily Lajos és Tompa László mellett. Magyarországon is folytatta történelmi tárgyú műveinek sorozatát, s e regényes korrajzok nagy közönségsikert arattak.

Méltatói szerint: „Gulácsy Irén szereti a nyelvi ékesítettséget, mely a metaforákban, különböző alakzatok halmozásában nyilvánul meg, szereti az archaikus, tájszavak használatát, gyakoriak a regényben az indázó szecessziós szerkezetek és motívumok. Németh László barokkos költőnek tartja Gulácsy Irént, de – mint mondja – barokkossága nem akadémikus jellegű.” Budapesten a Magyarság, a Pesti Hírlap és az Új Idők munkatársa volt. A főváros ostromának esett áldozatul, amikor 1945. január 2-án lakását telitalálat érte.