Fricsay Ferenc (1914-1963) magyar karmester dedikált fotója Szebenyi János (1924-2019) magyar fuvolaművész, zenetanárnak címezve. „Szebenyi kollégának sok üdvözlettel 49. III. 5. Bp. – Fricsay Ferenc” dedikált példány! Egyszerű fekete keretben (16 x 12,2 cm), fotó méret: 10 x 9 cm.
A Zeneakadémián többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó és Dohnányi Ernő növendéke. 1935-ben a Szegedi Filharmonikus Egyesület zenekarának (ma: Szegedi Szimfonikus Zenekar) karmesterévé nevezték ki. 1944-ben, a német megszállás alatt bujkálni kényszerült, majd a háború után Budapesten folytatta pályafutását. A nemzetközi hírnevet Gottfried van Einem Danton halála című művének bemutatása hozta meg neki, az 1947-es Salzburgi Ünnepi Játékokon. 1948 és 1952 között a berlini Deutsche Oper, illetve a RIAS szimfonikus zenekar (kezdetben az amerikai szektor zenekara, később a berlini rádiózenekar) vezető karmestere, 1954-1955-ben a Houstoni Szimfonikusok vezetője, 1956 és 1958 között a müncheni Staatsoperben dolgozik, majd 1960-tól ismét Berlinben. Utolsó koncertjét 1961. december 7-én adta, Londonban.
/ Ferenc Fricsay (1914-1963), Hungarian conductor, signed photo.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.